Tegnapok.Holnapok.Tegnapok.Holnapok.Tegnapok.Tegnapok. Mennyi őrült szélsebes emlék kísér az utakon. Mindig elfeledve hol vagyok. Minden éjjel megfagyok. Ha elfelednek, nem köszönnek, magamat is elhagyom
Az iskolákban nincs már fegyelem Udvariasság sincs szép hölgyek felé De igazából hölgyek sincsenek A szemekben is kialszik a fény
Erre a világra születtünk Szőlővesszőként az egekig hajtani A Gazda által meg kell metszetnünk Tudjunk humuszból humuszba tartani
A napokban órákban percekben másod tized század ezred másodpercekben Takargatom meztelenül fázó hangomat Víz színén úszó méltóságomat, tükrökben bújó árva arcomat Föld anya pedig lassan sivataggá szárad körülöttem A klímaháború legyőzte ember társaim
Az utolsó falatokat esszük. És ahogy lassan elárulnak a barátaim A parancsolatokat félretesszük Elfogynak legutolsó 10 csapásaim
Ha elfáradnak szemeim, Én a szívemmel látok Lehet a város kietlen itt Benn nyílnak a tulipánok
Falakon vöröslő könnyeim Ahogy kőmedrükben csordogálnak felém Az ablakokban felszikráznak megint Egyszer régen egy ily alkonyon leheltek életet belém
Egyszer régen halott voltam Agyagszobor, por csupán De egy céllal létrehoztak Hulló falevelek között hulló levél lettem Harcolni a téllel hóvirágok oldalán
És már nincsen visszaút Szabad lettem és eljött az én időm Arcom fenn a fellegekben Csillagképem túl a ráktérítőn Ott is egyhangú napom, nagyon, elhagyom
A gyermekor vége, fuss el véle, hervadó mező Szeret, nem szeret, vihart arat, szelet vetett Fekete lyuk, összegyűr a mélyben rejtező Fekete lyuk a lelkemen hiányod, mérgező És mindenen túl eltemet
Fel kell gyújtanom a világot. Mert nincs demokrácia, és nem vagyok szabad Csak rabszolga akit a bankok irányítanak Hazugság, hazugság, minden amit látok Minden gondolat amit belém plántáltok És nincs más hátra, csak tűz, hogy megtisztítsalak.
Mert salak, és mocsok, és szemét minden szavad A média, a reklámok, a film mi fogva tart A fantáziák, képzelgések egy valódi élet helyett Az álmok és vágyak mind hamis kötelek És húzom, mint igát barom, a terheket Hogy nyerészkedjetek, hogy munkám gyümölcsét te arasd Míg berúgok és siratom az egészet
Az egész élet aljasul levitézlett És aludtunk míg lecserélték bérencek az értékeket És a szenny, a fertő, és minden fertőző érték és cél lett És az a bűnös, aki még hisz, és kitart És morálisan szilárd és segíteni akart És nem tolerálta a gennyt, a kórt, a betegségeket Nem ölelte keblére a gondolatrendőrséget.
Meddig tűrjük még vajon a tűrhetetlent? Melyik cég vásárolta fel a lelkemet? Minden hatalom az ördögök zsebében Hát szavazz és válassz, és hidd el egészen Minden hazugságukat; heverj némán mig erőszakolnak Mert nincsen kiút és ők birtokolnak Míg az enyészet bevégzi sorsodat.
Süket vagy és vak vagy. Illúziók emlékeid. Arctalan hatalmak ellenőrzik morzsányi lépteid Barátaid statiszták csak, a világ csak színház Az élet komédia, halálos hagymáz Uzsorára kölcsönzik ki megúnt szerepeid Míg este lesz, és alkony pírban szíved reped
Hát ne lepődj meg, ha felgyújtom a világot Mert bűneid üszkösek és ítéletért kiáltok. Forradalom dobban keblem legmélyén A tankok elé csakazértis kiállok Mert jó és rossz között kell döntened a végén És én kényszerítelek ha kell, és ha leomlanak a hamis tornyok A világ szélén a hamuból majd építünk egy újabb világot.
Verset írok, verset írok, mert az nekem jó Sodor magával a világ, lángoló hajó Nincsenek tüneteim, mégis lassan süllyedek A TV előtti fotelba ólomsúllyal süppedek
It's all crap, it's all crap There is nothing ever on can't move like I'm handicapped Kept in darkness forever long
Es gibt keinen Weg aus Wie eine kleine Maus Atrapado en la ratona Nadie me ayuda ahora
Nincs kijárat Csonkig égő gyertyák fogva tartanak Mormold halkan imádat Mint partravetett halak
Gondolataid tüze hogy kihűlt Hova lett belőled a kisfiú? Hideg föld vagy, néma űr Körülötted alkonyul
Nem szántottak, nem vetettek beléd magvakat Nem öntöztek, nem gondoztak, nem kellettél Hát nem teremtél, nem hoztál virágot Csak vártál mikor senki se látott És a tavasz elmaradt
Kiszáradt a Nílus is A felhők köddé olvadtak Felfedezők olvassák a nyomokat De nem érthetik ezer május elvarázsolt távolságait Túl a hegyeken szívemből vajon mennyi marad?
Volt egyszer egy kék ég Sárga búzamezők fölött égett Gyerekek szaladtunk a réten Nevettünk és nem kérdeztük miért? Vagy hogy miért nem? Csak szaladtunk kéz a kézben
Volt egyszer egy álmom. Azt álmodtam éppen Mezei virág vagyok. Tavi rózsa hűs vizében. Nádszál árnyék mi a szélben lágyan imbolyog. És teltek lassan hosszú hónapok. Mire felébredtem Ó, a szépség elhagyott.
Láncokat vertek szögekkel hátamra fel Jármot húztam földet túrtam utat fúrtam Sírom ástam húsom rágtam - tettem amit kell De az álmok visszatérnek minden nappal minden éjjel És a múltam temetni nem tudtam, nem feledtem el
Összefogtam hát csokorba szívemet Mellé tettem zöld fűnek egy két esős éjszakát Liliom illatú álmaim nyújtom át neked Vad szelek hajtsák délceg vitorláidat Fogadd a lázadók csakazértis viharos évszakát
És én hagy szálljak fel még egyszer Tenger felett vitorlázó fehér madár Felhők felett érinteni a mámor kék zászlaját Tulajdonképp irónikus kárhoztató sorsunk tébolya Időnk véges, végetér - hogy számot kelljen vessünk a végtelennel
Érezni hogy minden amit mondok Vagy teszek, egy pontban fókuszál Koncentrálni létezésem annyi rébuszát Érzéseim mint egy gombot, lenyomni Egyszerre egy életen át.
Egy pillanatban élni minden percemet Egy szóba belesűrítve hosszú lelkemet Nekem kinek magányát széttörni sem lehet. Játszótársakat keresek
Hova vezet a tegnapi álom? Ki ölel, ki csókol igazán? Érzéseim táncként járom Téli éjjel kósza holdsugár
Coca Cola ízű remények habzanak asztalomon Angyalszárnyak suhognak forgószélbe már Lámpafényem árnya repül arcomon. Nincs kitörési lehetőség, legutolsó mentsvár
Összpontosítom tekintetem Van Gogh képeden Hullámzó szemedben látok még zöld mezőt. Kék eget. Barna fákat.Szivárványok részegen. Szőke kislány mosolyodban mérgező esők Villámai csapnak le rám szürke földre véresen.
Volt egyszer egy sivár éjfél, elmerengtem elterülvén, Egy rég feledett tan különös és ősi könyvében, Álmos lettem, fejem kókadt, ám hirtelen kopogtattak, Lágyan, halkan kopogtak, kopogtak ajtómon nekem. "Látogató", motyogtam,"kopogtat ajtómon nekem - Csak ennyi, ennél több nem."
Ó, még tisztán emlékezek, zord December este kezek, Minden egyes parázs szemed padlóba vésték velem. Mohón vártam Én a hajnalt - hátha reggel enyhet ad majd Enyhítve bút és fájdalmat - fájdalmam Lenore szívem Ritka ragyogó Lenore - ért angyaltól kapott neven Nálunk ő már névtelen.
És az összes bíbor függöny búsan selymes súllyal lengőn Megriasztott - megfagyasztott, mint még soha senkit sem; Szívem bár még vert riadtan, szóltam én földhöz tapadtan, "Látogató látogatna, ott áll ajtómnál nekem, Késő órán látni kíván, ott áll ajtómnál nekem - Csak ennyi, ettől több nem."
Akkor új erőre kapva, tovább percig sem habozva, "Uram", - mondtam, - "avagy Hölgyem, bocsánatát kell kérnem; De már könnyű álom ringat, és Ön oly lágyan kopogtat, Olyan gyengén kopogva, kopogva ajtómon nekem, Halkan, alig hallhatón" - kitártam ajtóm hirtelen - Sötét volt, és semmi sem.
A sötétségbe bámulva, sokáig álltam ámulva, Rémálmokat álmodva, miket még soha senki sem; De a csend töretlen tóként, némaságba fúlt hajóként, Ajkamon egyetlen szóként suttogón - "Lenore!" - terem Ezt suttogtam, és egy visszhang súgta, hogy - "Lenore!" - velem Csupán ezt, és többet nem.
Visszatértem hát a házba, tűzben égő néma lázba, Kopogásodtól fázva, mely hangosodott fülemben. "Biztos", - mondtam, - "biztos, hogy ez csak ablakrács felőli nesz; Lássuk hát, vajon ott mi lesz, leleplezve rejtélyem, Szívem csak percig nyugodjon, leleplezem rejtélyem - Csak szél ez, ennél több nem."
Hát kirántottam redőnyöm, és nagy lármával verődőn, Belépett egy fránya holló árva korokból jelen; Tisztelettelen - mi járna, percig sem maradva állva, hanem mint egy úr vagy dáma, leszállt ajtómon nekem; Leült Pallas mellszobrára ajtóm felett szemtelen - Csak leült mindösszesen.
És az ébenszínű madár, búmat derűbe csalva bár, Miként nézett vasszigorral mégis ünnepélyesen. "Tarajod, ha érte olló" - mondtam -"nem vagy gyáván búvó, Rémes, zord és ősi holló éji partról szökve el Az Éj Plútói partján hogy hívnak úri neveden?" Szólt a Holló, - "Sohasem."
Sokat csodálkoztam akkor, hogy a szárnyast szólni hallom, Bár szava is lélektelen - teljesen lényegtelen; Egyet kell, hogy értsünk ebben, soha még oly élő ember Ki ily madarat látott fenn, szobrán, nem volt még egy sem, Ajtaja feletti szobrán ily szörny egynek sem terem, Ily névvel, hogy "Sohasem".
Magányosan ült a holló, ezt szajkózva a mellszobron Ezt az egy szót mibe lelkét kiöntötte teljesen. Aztán már semmit nem mondott - egyetlen tolla sem mozgott Hangom is halkan morgott, - "Mások is elhagytak engem, Reggel majd Ő is elmegy, mint az elszálló remények" És azt mondta: - "Sohasem."
Oly riasztón, oly találón, csendet törő válaszától "Kétségtelen", - mondtam ekkor, - "amit mond az mindene, Mesterétől így tanulta, küzdve nagy búban, bajban Űzve gyorsan és gyorsabban, míg éneke is teher- Reménye is gyászéneket, komor terheket terem Azt, hogy 'Soha-sohasem'."
De a Holló lelkem csalta, arcomat mosolyba hajtva, Odatettem párnás székem, eléje egyenesen; A bársonyba belefúlva,hangulatokkal sodródva, Egy rég letűnt kor baljós madarán hogy elmerengtem, A régkor baljósan zord, rémes madarán merengtem Hogyan érti, "Sohasem."
Így ültem gondolkozóan, szavak nélkül szótlan - sótlan A griffmadár tűzszemei perzselték mélyen mellem Így ültem ott elmélkedve, fejem könnyen le – letéve Párnám bársony szegélyére, lámpafénye meredten Bársony ibolya szegélyén, lámpafénye meredten Ő nem ül, ó , sohasem!
Sűrűvé forrt a levegő, nem létező tömjénezők Lengtek a csilingelő léptű szeráfok kezében Sírtam: - "Ó te Isten űzte, angyalai által küldte Enyhet adó hűs nepenthe, Lenore – emlékezetem Idd, ó idd a friss nepenthét, Lenore - omat feledem" Szólt a Holló, - "Sohasem."
"Próféta" – szóltam - "Éj szárnyán, próféta, madár vagy Sátán! Ha ördög küldött, ha vihar vetett e partra, vagy sem Győzd le bár azt ki délceg, holt földön mely megigézett Rám vadászó lidércet, mondj igazat, esedezem, Van balzsam Gileádban? Mondd meg, mondd meg, esedezem" Szólt a Holló, - "Sohasem."
"Próféta" –szóltam - "Éj szárnyán, próféta, madár vagy Sátán! A fölénk hajló mennyben, ahol uralkodik Isten Mondd meg e csüggedt léleknek, hogy a távoli Édenben Van leány az égen, Lenore - angyaltól kapott neven Van ritka, ragyogó Lenore - angyaltól kapott neven?" Szólt a Holló, - "Sohasem."
"E szavad legyen a végszó", - kiáltám," - madár vagy démon! Az Éj Plútói partjához térjél vissza veszetten, Sötét tollat ne hagyj ekképp hazugságod emlékeként, Magányom taván vihar ég, hagyd el szobromat nekem! Tépd ki csőrödet szívemből, távozz ajtómról nekem!” Szólt a Holló, "Sohasem."
És a Holló meg se rezdül, mindig csak ül, mindig csak ül, Pallas megfakult mellszobrán ajtóm felett szüntelen, És a szemében úgy látszik, alvó démon fénye játszik, Lámpafényben úszva ázik, árnyékot vet odalenn, És a lelkem az árnyékból, ami lebeg odalenn Nem száll fel már – sohasem!
Tanulok. A monitort bámulom Szédülök. Azt csinálom, amihez nincsen kedvem Az oldalakat számolom. Amíg porlad ifjúságom csendben Tavasszal is hófehérré őszülök
Szavak. Kifejezések. Összefüggések Tengerében láncokon csimpaszkodok. Minden kincsem süllyedően Lüktet míg gondolkozok
Lassan haladok. Az idő rétesként nyúlik Koncentrációm egy pontban fókuszál A kín lassanként múlik Nyugaton Hórusz szeme csordogál
És öregemberré fárad bennem Minden lázongás tüze Éjfélkor egy sörrel levezetek Holnap is egy őrült nap lesz Pihennem kell keveset.
Reggel 2 órán át ébredek Az órát sokszor lenyomom Édes álmomból kitépve Világfájdalma hátamon
Kések. Már mindenki benntvan. Gyorsan kezem megmosom Egy város szennye szárad rajtam Zúgolódó lelkem elnyomom
Bekapcsolom a gépet Teszem amit tenni kell A percek örökkévalósággá érnek Ahogy a szürkeségbe bomlok el
Néha kikapcsolódásképp labdákkal dobáljuk egymást De hiába, névtelen rabszolgák vagyunk Egy világ súlya összenyom Hogyan lehetnénk bármi más? Cseppenként adjuk el magunk
Ebédidőben messze elszökök. Fizetek, ebédelek. A percek hirtelen új életre kelnek Repülnek. Repítenek. Úgy elszöknék velük.
De visszatérek mókuskerekem hűen váró vaslapátjaihoz Délután van, emaileket olvasok Adminisztrálom, hogy mennyi sokat dolgoztam És a nap lassan átbillen egyensúlyi helyzetéből Végetér, leesik, mehetek haza.
Mosolyt tettetve köszönök el Mintha barátaim lennének az ismeretlenek A metróban a tömeg még egyszer összegyűr Fejem csak kiszipolyozott elorozott űr Hurrá, hazaérkezek
Nyugodtan heverészek ágyamon 1000 Ft óránként lerágott Kiürülve, megdarálva álmodok Ma sem változtattam meg a világot
A bolt ahova járok Kb egy megállóra van De gyakran csak lesétálok Egy hátizsákkal vállamon
Legtöbbször kocsit bérelek 10 vagy 100 ftos jó bele Kosarat csak akkor cipelek Ha nincs megfelelő apró velem
Mindig nagy lendülettel futok Sorok között, hagy higyjék az emberek hogy dolgom van, fontos vagyok Várnak már máshol, mások engemet
Néha veszek ásványvizet Ha kell - gyakran szomjazok Persze azt a szomszéd kisboltban is lehet Nem szívesen cipelek fölösleges csomagot
Veszek enni szalámikat Zalát pl. vagy olasz fölvágottat Kenyér helyett kétszersülteket Nagyon el már ne hízzak Halkonzervet, pl. olajosheringet Vajon tényleg tolonganak a dobozban a heringek?
Aztán veszek még zöldségeket Jellemzően lilahagymát és koktélparadicsomot Csak hétvégén - Hogy büdös ne legyek Régebben vettem sört is - de már nem iszok És mást többet nem is nagyon
Még nézelődök egy pár percet erőt gyűjtök egy végső csatára Idegenekkel találkozni pénztárhoz menet Tolakodva, jajj, mint a heringek Lélek nélkül köszöngetni egymásra
Nincs supershop kártyám, fizetek Visszajárót számolok bambán Belül sírva mosolyog az eladó Aztán táskámba bepakolok Ha az nem elég 20 ftért plusz szatyort veszek A kocsiból a pénzt visszakapom, hazamegyek.
Őzike a jégmezőn Rámnézett szemeiből vérezőn Mintha azt mondta volna, hogy szabad De az élethez több kell mint szavak Kezeim szemeim elé tartottam védelmezőn
Szelíd gesztenyefák nőttek fölém Árnyékukkal takarták be vállaim Este lett és erdővé változott És tábortűzzé vöröslötték rózsáim
Több kell ételnél és víznél Hogy életben maradjak Fekete csillagok gyúlnak az égen Több kell a fénynél Hogy le ne zuhanjak
Kiégett füstölgő helikopterré olvadok A nap fényében álmaimból meddő valósággá csúfulok
Saját tetemeimből táplálkozok A viharégen gyúlnak sötét csillagok Bámulom az elhagyott hegyeket kormos ablakaimból Értem nem küldtek mentőakciót
Fekete rózsák a hómezőn Metafórák nyílnak képzeletem síkjain Fekete rózsák mérgezőn Érzelmeim lezuhant roncsain
Nézz le ránk a mennyből Végtelen egekből Te egyetlen létező Teremtő erő Határtalan és örök Örökké feléd török De félek hogy elveszek Csak semmi kis porszemek összetapadt vegyjelek vagyunk Oly mulandó napunk A tiéd Uram nagy és örök Neked csak suttogás minden szavunk Míg válaszod ránk mennydörög
Hát kegyelmezz nekünk Vezess mint egykor népedet Mert új sivatagok keltek ellenünk És újabb zord hegyek És örvénylő tengerek Hogy már zúg fejünk Utunk nem mehet csak Veled Veled célba érkezünk
Ha a Halál árnyékának völgyében járok is Még ott sem félek Veled Gondot viselsz rám Kezedben fogod kezem Amíg hozzád érkezem
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek Életemnek minden napján Mert örökkévaló kegyelmed Mert meghallgatod imám Mert jobb egy nap veled Sátrad bejáratánál Semhogy ezer másnál Több vagy az egész világnál
Imádlak, egyedül Téged, Istenem Fogadd el omló énekem És emlékezz rám Míg korok telnek el és eltemetnek És az emberek elfelednek Emlékezz, hogy én a tiéd vagyok Egyedül Téged imádó híved Akit elfednek a láncként nyúló napok A ködbevesző távoli karod Amikor egyszer elhalkulok Amikor majd megnémulok Te emlékezz reám
Én csak egy félkegyelmű vagyok De szívem feléd ragyog Benned látok napot, holdat, csillagot Életemmel is neked tartozok Rossz szolgád és mégis gyermeked Mert örökkévaló a te kegyelmed
Mert kihúztál a sárból Külső és belső halálból Egy bűnösebb világból És mégis mindig többre vágyom Fényedtől telhetetlenül Míg kint az éj sűrűn szétterül A holdra sötét felleg ül
És mégis legfelül méginkább legbelül Szavam feléd repül Fényedtől felhevül
Felettem nem úr az éj sem Én csak egy Urat ismerek Te vagy igaz Istenem Bűneim közt is velem Az örök szeretet Mert úgy szeretett Hogy egyszülött Fiát adta értem Örökkévaló a te kegyelmed
Ha a barátod lehetnék olyan büszke lennék Mint az ezerszínű tengerparti naplementék
Vagy frissen daloló tavaszi megújuló Neked bókoló életteli hajnalok Morzsáidért is hálás vagyok Nagyságodnak hódolok
Ki lehetne szebb mint Te vagy? Nem érhet nyomodba ezer nap Sem a fényes hunyorgó csillagok Sem emberek sem angyalok Ki lehetne ilyen nagy? Nálad a világegyetem sem nagyobb Csak játékod és úgy rakod Ahogy éppen akarod
Milyen szép vagy. Milyen nagy vagy. Félelmetes óriás. Mert Istenem rajtad kívül nem lehetne más.
Megsárgult filmszalag Szemcsés és hangtalan Ahogy a katona szalad A félelem ahogy rohan
Mintha igaz se lett volna És minden csak most kezdődne el Minden hír csak rólam szólna Pont itt és pont velem
A világot könyvekből ismerem Tükörképemen keresztül látom Hogy rám hasonlít azt hiszem Az én világom csak egy álom
Kint örök tél van farkasoknak birodalma Eltévedtem én naívan Az elveszettek irodalma
A súlytalan szavak hírnöke Akire senki sem figyel Érzem, hogy a baj közel És hívásomra senki sem felel
Lassacskán én is sárgulok Félelmeim értetlenül kopnak el A múlt ködébe olvadok A percek ahogy fogynak el
Fel kell valamit robbantanom Csak ez a nagy hatalom Ha mindenki úgy hal ahogy akarom Ha kezemben széthull az atom
Miért akarjátok, hogy sárga filmkocka legyek? Miért kell, hogy nyomtalan elfeledjenek? Miért nincs ír a fájdalmak sebére? Soha nem lehetek büszke e névre? Sohasem segítetek? Nem számíthatok már a szerencsére?
Ennek a feladatnak nincs megoldása Lehet, hogy kérdés sem volt talán De adott egy sor dolog lényeges tényállása A plafonon vacagok, és kacagok, hogy kocognak a kacatok Tükröm ezüst oldalán
Gyorsul az élet Fogócskáznak megvadult virágok Annyira félek Hogy elbújtam és megtaláltok
Emelkedik a tét A játék élet-halál harccá válik Ez is megér egy misét Minket távirányító irányít
Vedd elő az ünnepi porcelánt Hiszen mástól mitől törne el A győzelemnél sose add alább Akkor se ha veszíteni kell
Nem vonítanak az éhes farkasok Hangjuktól nem rezeg a levegő Nem siratják a holdat, milyen szép falat Nem tudják, hogy nem is ehető
A kis nyusziknak álmukban is piros szeme van? Ha a tigriseknek lenne piros szemük Az sokkal félelmetesebb volna Fenevadként, ahogy rágnák hideg ketrecük
