Vége van a napnak
A nyár őszbe sárgabarnul
Én ágyamba hanyatlok
Agyamban az álmok orvul
Hátam mögé osonnak
Nem félek a reggelektől
Nem azért mert jók, csak megszoktam őket
Átázott tenyeremnyi papírhajók
Viszolyogva nézik a felhőket
A partok között ívelő pallókat könnyezik
A hajnali köd párába fojtja a fűszálakat
Nyomában friss, ropogós hideg érkezik
Fiatalkorom harapós század
Szürkeségbe burkolózó körforgás az életünk
Tépj ki hát az unalom láncaiból
Szélrózsairányban lassan széledünk
Köteleket fonni alvó napsugárból
