Nem várom, hogy a szívem gyémánt virágba boruljon
De a gyűlölet jegét sem szeretném önteni
Csak arra várok, hogy önmagam lehessek
Tegnapom végleg elmúljon
Többé már ne kelljen magamra ölteni.

Lemondok a korall szigetek bársony tapintásáról
És ifjúságom, ég veled!
Feladok veled együtt minden kényszerképzetet.
Az ezernyi fonalat tépem, ami láncol odalenn

Egy másik világ jelét hordozom
Gigantikus mágnesként vonz az otthon
Eldobok mindent, ami kezeimhez ragadt
Vándorlok át a szürke éveken
És ledőlnek utamban a komor, nehéz falak.

Körülöttem az égbolt lángol
Dallamok hívnak hazafelé, lépéseim elkerülhetetlenek
Fuldoklok, éget tekinteted, vádol
De szertefoszlik úgyis az álom létezés

Sokan jártak már előttem az úton
Esőcseppként hullunk vissza az ég felé
Szivárványok nyílnak egy végtelen mezőn
Gyémántvirágok illatát hozza a szél
És feloldódik lassan, felbomlik az Én.