Amikor először láttalak, sok közül csak egy voltál
Keveset beszélgettünk és közben te teáztál
Én kávét ittam és szemben ültem veled
Mosolyogtál, de más voltál, mint most
Még én is idegen voltam neked.
Nem szelidítetted meg még szívemet.
Nem fogtad még kezem földöntúl, égien
Nem lángolt a levegő ajkaink között
Mosolyogtál rám, de csak úgy, mint a többiek
Amikor először láttalak, távol voltam, ismeretlened.
Minden szépség még csak álmaimban létezett
A szerelem csak távoli, hunyorgó csillag fénye volt
Egy mag csupán, eltakarták, eltemették emlék rétegek
Lelkem csak eltévedett, kóbor áramként bandukolt
Nem hívtál még szemeiddel napként ragyogni
Nem emeltél karjaiddal felhők között lebegni
Minden színem más színeknek árnya volt
Minden formám homályos és elnagyolt
Nem ismertelek, nem tudtam még szeretni
Csak léteztem, mint lap szélén a paca, vagy akaratlan árva folt
Amikor először láttalak, nem tudtam milyen szerencsés vagyok
Megmérgeztek az addigi üresen eltelt napok
Csak sejtettem, hogy a múltnak egyszer majd el kell múlnia
Ahogy a vihar után történik meg a csoda
Kiderül és az ég még kékebben ragyog
Amikor megismertelek, szerelmem, Júlia.
