A bányákban a föld gyomra korog
Üresen, gyermeknek látszanak
Mint egy csermely, mely ügyesen forog
Messze a hegyek kéken játszanak
Elbóbiskoltam. Majd felriadtam.
Világos szobám sötétségbe olvadt.
Egy langyos délután, mikor emlékeim
lassú vízként ringatták lomha partjaim
A szürkeségbe révedt őszülő tekintetem
Elbóbiskoltam. Feladtam mindennapos harcaim.
A mély tenger uszálya hullámzott velem
Őszülő gondjaimban, mikor hirtelen
Felsírtam, felriadtam, és
Egykor fényes szobám sötétségbe olvadt
Távolinak tűnt a holnap
Álmaimban utánad sírtam én
Fénysugár, ma merre jársz?
Hol van életet adó tüzed?
Ha nem találsz rám, kivé válok nélküled?
Távol a hegyek zöldnek látszanak
Messze a dombok kékben játszanak
Nézd, a kis csermely üresen csorog
Mint egy gyermek, ügyesen forog
Hallgattunk egy percig csendesen
A téli táj szoborrá fagyott
Kerestem kedvesem
Amíg a világ változott
Kinn a táj hófodrokká fagyott
Hallgattunk egy percig csendesen
Némán ültem helyemen, mint egy halott
Mégis, túl az árnyakon, ott voltál velem
Én nem tudtam még, hogy Te vagy ott
Amíg lassan a világ megváltozott
FÉNYSUGÁR, szívemre helyezted kezed
Megmutattad merre visz utunk
Míg kedvesem kerestem, kedvesem is keresett
Még nem tudtam, hogy mellettem vagy ott
Míg meg nem mutattad utam merre megy
Távol a hegyek és a dombok gyermekek
kékeszölden pörögve forogva játszanak
Mutasd meg kérlek, újra, az életet
Míg tüzünk fényénél csillogó szemeik látszanak