Mindig törődtél velem
Mindig mögöttem álltál
Fogtad a kezem, hogy el ne essek
Támasztottál, támogattál
Milyen nagy űr van most közöttünk
Átláthatatlan távolság választ tőled el
Ezentúl új éveket nélküled köszöntünk
Ha elestem kezed mégis óvón felemel
A hit, amit kaptam
A szeretet amiben éltem
Abban kapaszkodtam és belebújtam mélyen
Átlátok mégis a sok ezer éven
Mosolygós reményed ma az én reményem
S ha könnyesebb szemem és halkabb a szám
Némább és sötétebb omló hazám
Csak azért van mert hiányzol ma nékem
De látlak túl az égen és a téren
Szívemben hordozlak, míg elloban a láng
És emlékszek, hogy voltál nekem Édesapám.
