Mintha kemencében hevítenének
Vagy ketté akarnának tépni
Fejemre nehezedő súlyos kezek
És ha már úgyis el kell égni
Nem találhatnék ennél jobb helyet
Mintha lassú lángon pirítanának

Ahol árnyékok vesznek körül
Tudom hogy félnem kellene
De a nyugalom szigete virágzik belül
Töretlenül, míg kihajt a Béke
Akkor is, ha ez a létezés megöl
Mintha nyárson forgatnának

Haldoklok, és szívemből Élet árad
Elmosva függetlenségemet
Nem építek már több sátrat
Nem fokozom teljesítményemet
Várom inkább, hogy ledöntsd, lerombold a gátat
Mintha oltárodon áldoznának

Átadom, átadom mindenem
Megszüntetem, felszámolom önmagam
Csődeljárást kezdek ellenem
Tied legyen a kulcs, jobb ha nálad van
Te úgyis jót teszel velem

Más nem lehetne Istenem.
Dícséretre méltó csak Te vagy
Már Rád támaszkodom teljesen
Ha elfogy hitem, ha minden erőm elhagy is
Mélybe zuhanok holtan, egyedül
Akkor is, ott is, mégis velem leszel
Lágyan és erősen tartod majd kezem
Míg a nagy vihar szavadra csendesül

Megmentő vagy, sorsom záloga
Ébredés a tetszhalálból
Feltámadás csillaga

Nevedbe burkolózom
Ruhád szegélyét fogom
Körülöttem az élet lángol
Ott parázslik ajkamon

A földi szenvedés Terólad tanít
Hogy szabadítod ki az éden foglyait
Fájdalmam egyensúlyoz a mérlegen
Szántsd fel lelkem legsötétebb bugyrait
Rózsák vére folyjon patakokban
Ezüst fenyőfám leolvadjon, füst legyen
Darabokra hulló, fuldokló rétemen

A nap kiégjen, üres miérten
Csüngjön hasztalan
A Hold megfakuljon, minden csillag megvakuljon
Múljon minden el vigasztalan
Fénysugár, mindenem tiéd legyen
Legutolsó perceimben csak Te ragyogj nekem