Az Ősz intően utolsó sugarait
Könny-prizmáimban horgolom
Kavargó leveleid, apró ujjlenyomataid
Csalfa szívemben hordozom.
Nincsen már otthonom.

Koldusa voltam mindennek ami szép
Nincsen benned érdemem, Nélküled Üres vagyok
Mégis kedvelted az életem, pedig hamu és por vagyok
Üldözött voltam és elhagyott. Okkal.
De Te meggyújtottad szívem hűlt helyét
Felgyújtottad magányos utam rámtapadt jegét
Arcod ma is rám ragyog. Beragyogod éjjelem elmúló egét.

És én remegve és ámulattal bámulok.
Arcodra ha csak rá mernék és tudnék nézni.
Nem akarnék soha többet félni.
Nem zavarna a távolság, ha átváltozok.

Megmentetted fanyar ízű sorsomat
Elűzted lelkemről a sötét felleget
feláldozva közben értem önmagad
Mindent Aki vagy. Mindent Akivé leszek.
Hogyan köszönhetném meg neked?
Elbuknak előtted a szép szavak
Csak por és szélfútta salak

Ennem adtál mikor éhes voltam
Innom adtál, mikor megszomjaztam
Ruháztál, befogadtál, látogattál, szerelemmel szerettél
Mielőtt még én szerettelek
De túl messze visz, a horizonton túl utam
És bukdácsoló szavaim nem tudják megköszönni neked.

Hagy szeresselek, itt, most, még egy napot.
Házadban hadd éljek, amerre járok, légy velem
Amerre mész, hadd kövesselek,  te légy holnapom
Dicsőség, dicsőség neked Istenem
Az egyetlen név, Jézus, légy az ajkamon

Ragyogj fel csaló szívemben,
Éjszakátlan, Egyetlen, Örök Fénysugár,
És én majd meghalok, mégis tudom mi vár
Ments meg addig minden egyes napon
Akaratodnak, tudom meg kell lennie
A világnak, az időnek még el kell telnie

Őszinte fényedet szívemnek fel kell falnia
De ha csak arcodat látnám
Odafenn, az égen
Hiába, mégis, szétesnek a szavak
Odalenn a kútmélyben

Egy pillanatnak sem lenne szabad így megmarnia
Áldott vagy, Aki eljössz majd az Úr nevében
Aki vársz rám, szóval tartasz, hogy ne őrüljek meg,
Beszélsz hozzám, míg a Földnek és Égnek el kell múlnia
(Köszönöm Neked.)