Volt egyszer egy kék ég
Sárga búzamezők fölött égett
Gyerekek szaladtunk a réten
Nevettünk és nem kérdeztük miért?
Vagy hogy miért nem? Csak szaladtunk kéz a kézben

Volt egyszer egy álmom. Azt álmodtam éppen
Mezei virág vagyok. Tavi rózsa hűs vizében.
Nádszál árnyék mi a szélben lágyan imbolyog.
És teltek lassan hosszú hónapok. Mire felébredtem
Ó, a szépség elhagyott.

Láncokat vertek szögekkel hátamra fel
Jármot húztam földet túrtam utat fúrtam
Sírom ástam húsom rágtam - tettem amit kell
De az álmok visszatérnek minden nappal minden éjjel
És a múltam temetni nem tudtam, nem feledtem el

Összefogtam hát csokorba szívemet
Mellé tettem zöld fűnek egy két esős éjszakát
Liliom illatú álmaim nyújtom át neked
Vad szelek hajtsák délceg vitorláidat
Fogadd a lázadók csakazértis viharos évszakát

És én hagy szálljak fel még egyszer
Tenger felett vitorlázó fehér madár
Felhők felett érinteni a mámor kék zászlaját
Tulajdonképp irónikus kárhoztató sorsunk tébolya
Időnk véges, végetér - hogy számot kelljen vessünk a végtelennel