Műanyag arcotokba karcolok

A festék alatt vajon mi van?

Halottakat miért boncolok?

Szegényeknek úgyis hasztalan...

Rám kacsint az éjszaka
Lámpásomba bújó holdvilág
Átitat lassú esők szaga
Átkel rajtam a zöld határ

Simogatva néz szemed
a hangod mezők illata
Nyúlni vágy meleg kezed
Rád kacsint az éjszaka

A messzeségbe réved tekinteted
Távolodó évek vonata
Ha mesélek te elhiszed
Fűrészpornak nő a fa

Emléked ha átölel
Lebegek a víz felett
A tó tükörsimán pihen
Csak álmodtuk az életet

Jóbarát vagy, cinkosom
Te vagy sorsom fintora
Jó volt ma nevetni veled
Nézd, kacsint..az éjszaka

 

Az ég valahol mindig kék
A nap a felhők felett ragyog
Itt mégis minden sötét
Legalul, legtávolabb vagyok

Mindenkinek valami melegség kéne
akárcsak percnyi gyertyaláng
Valakit érteni s remegni érte
Mintha hozzá tartoznánk

De csak gyomok vagyunk
Minket a szél vetett
Szétszórtan, céltalan hordjuk
Keresztünk, az életet

Miénk az ezerarcú senki
a ködbeveszett végtelen
Műanyagkenyeret adtak csak enni
Szememben magányos az érzelem

Nincs már tükör amiben látszok
A szolgaság nem nekem való
Fülemben rekedtes régi dal hápog
Milyen ismerős e Déjá Vu

Előző életemben te voltam kedves
Rossz voltál és velem büntettek
Mert bántottál és ellenszenves
Voltam és nem érdekeltelek

Legközelebb pillangó leszek
Aki azt hiszi, hogy álmodik
Ha felébred, lehet
Hogy újra féreggé változik

Mert zord napokra ébredünk
Addig is jó éjszakát
Szép álmokat nekünk
és légcsavaros szívópálcikát.

Stresszhelyzetekben blokkolok
Akadozva beszélek
Lassú és bizonytalan vagyok
És a rovaroktól félek

Úszni, biciklizni alig tudok
és elég rosszul vezetek
Még rosszabbul tanulok
Nincs közös pontom veletek

A nyárimunkából kirúgtak
Kollégiumból is kidobtak
És az Apeh lecseszett
Hogy nem adózok eleget

Azért még páran felhívnak
Míg az eső vég nélkül esik
Az égért szürke felhők vívnak
Árvizek otthonaink ellepik.

Kihúnynak a fények
Lámpáim kiégnek
A sötétség szétterül
Én is kiégtem belül
Üres utcán kísértek
Az égre sötét felleg ül

Villanyvezetékeken lógok
Mint vak denevérek
És lidércek kísérnek
A dzsungel körbevesz
Hálót vetettek a pókok
Hogy elfogják lelkemet

Mint a zsír, sercegek
Megkopott lemez
Akad és éget
Karcol tekinteted

Micsoda nagy óceán a csillagszemű éj
Jéghegyeid szívenszúrtak és most süllyedek
Ha igaz vagy és tiszta, akkor ítélj
Ha jobb és bűntelenebb, te dobd rám az első követ

Zene amit hallok?
Az édes kusza hangok
Vagy csak háborúk zaja
Bomló világok robaja?
Esek és karodba hanyatlok
Mint a tenger sóhaja

Rózsaszín rózsák
Hajlanak a szélben
Betonpóznák
Betontövében

Táncolnak a szélben
Szirmaikat bontják
Forognak kéz a kézben
Szirmaik hullajtják

Hullanak a szélben
Viharos kedvében
Fenn körbejár a nap
Elhullnak idővel
Nyomuk sem marad

Remeg alattam a pad
A fenyők borzonganak
Felriadó madársereg
Fájóan visítanak
Szúrnak mint tűlevelek

Rózsaszín rózsák
táncolnak az égen
A napfényt befonják
Száraikba szépen

Örök rózsák
Örök tüzében
Születnek múzsák
Halandó vérben

A napsugarat
Hajszálaikba fonják
És a nyarat
Rózsákba oltják

Én is rózsaszirom voltam
Napfényben ragyogtam
De megérintettek koszos kezek
És a porba hulltam
Fényből lettem, porrá leszek

A nyár is egyszer végetér
Az eltaposott életért
is csenget a halál
Eljön mindenkiért
Engem is megtalál

Hátul atomreaktor
Oktatási célra
Rég kihalt diákok
Unott szellemhajója

A szürke hétköznapok
Az első őszi szellő
Elkaptak, meghalok
Szememben tükrözik a vérvörös alkonyatban rózsalilán játszó sötét viharfelhő.

Zsizsegő éjek
Hunyorgó fények
Domboldalon ért az est
Távoli remények
Távoli Budapest

Te vagy már otthonom
Te őrzöd lábnyomom
Ha néha megszökök
Mint vezérlő csillagom
egy emésztő vonzalom újra visszalök

Hova is mennék
Minek is mennék
Én ide tartozok
Mint hunyorgó nyári esték
És zsibongó izzadt nappalok.

Égő lábnyomokat láttam az égen
A láng az azúrt faldosta, mégsem
emésztette fel egészen
Azt hittem a pokol felfalja az eget és nem.

Ki járhat a magasban felhők fölött
Kinek lehet neve a csillagok között
Honnan jött és vajon merre tart
Mit rejt a nap háta mögött
Engem vajon miért akart?

Követnem kell bár nem tudom miért
Semmit sem adott és nem adnám semmiért
Nyomában járok túl az égen
Három kívánság hevít
Összetartozunk nagyon régen

Add nekem a messzi Plútót
Hogy mindig távol legyek
Kérem a sor végén lecsúszót
Akarom az örök telet

Add nekem a tejutat
Hogy mindig fehér legyek
Spiráljaim forogjanak
S én középen legyek

Én villám voltam a zöld réten
Minden fában én égtem
Bűn voltam a gyóntatószéken
És égek a pokol tüzében

A harmadik kívánság te vagy magad
Add nekem a szívedet
Hogy legyek mint az égiek
Nem romló elbomló anyag
S hogy mindig boldog legyek
És jó és szép mint önmagad

Mert fekete lyuk leszek
Hogy téged is elnyeljelek
Te túlmutatsz az életen
Te mentél s én követtelek
Árnyékod vagyok, s te vagy mindenem.


 

Reggelente reng a föld
Esténként eső esik
A hőség földre dönt
Estétől reggelig
 

A kihalt utcákon
A kövérség kocog
Pókhálós párnákon
lázálmokban tocsog

A fáradt munkás ki szebb világot álmodik
A nyomott postás ki galambokkal repül
A csempész ki csak forgolódik
A zongoratanár jobblétre szenderül

Diszkók villózó lézerfényei
között lüktet a helyi ifjúság
Mint itatóba buknak csészékbe fejei
Ha lőtávon kívülre lőtte magát

Marika felfedezi az élet rejtelmeit
A folyónál, a hátsó ülésen
Mire a kakas szól őt is felfedezik
ha kisült már melegében

A hogyan veszítettem el
prózaverseny díját
Holnap ő viszi el
Ha lenyelte és meg hát

És különben is nem nagy ügy
Mindenki ezt csinálja
Én is hegy, te is hegy, nekünk
ugyan egyremegy, jól ki lett találva

A pap és a tanárnő
a szeretet kötelékét szorítják
Az ágybareggeli előtt
a reggeli tornát gyakorolják

A benzinkúton éhbérért virraszt
szeme síróvörösben ég
egy másfél mázsás utcatorlasz
Elvált és a tortából azóta sem elég

A pékek a kenyeret takarékon sütik
és ha lehet tescogazdaságosan
Közben fejüket a falba ütik
És az éj gyorsan elrohan

Amott már lassacskán kelne a nap
a viharfelhők meg csak gyűlnek az égen
Belülről ezer kis démon harap
Érzem, hogy most is gyűlölnek éppen

Érzem, hogy a táj robbanásig feszül
A határok már csendben oszlanak
Megloptak, kiraboltak legbelül
Minden üres és a csillagok hullanak.
 

 

 

Ködben úszó kihalt városok
Kőpilláim immár álmosak
Meséljetek, legendákat adjatok
Sötét mocsárban bugyognak falaitok
Holdsugár hívja a holtakat

Feltör a földből vérpatak
Az ég sötétségbe borult
Az ajtón kopog a kárhozat
Füzérét morzsolva szórja az átkokat
Deszka recseg, és hív a Hold.

A szél keserűen fütyül
A haldokló sóhaja a plafonra ül
Indák kötöznek kínpadokra
A guillotine ismerősen csendül
Ráébredni a titokra

Hogy a hold ma még nagyobb
Gömbölyűbb és jobban ragyog
Ma végre elérhető
Szemünk eltakarva ragyog
Felettünk mint szemfedő
Mindannyian halottak vagyunk
 

Szétesnek kőfalak
A szám végetér
Szájízem megmarad
Pénzt vagy életet
Megölnek pénzedért
Szomjazzák véredet

El kell most bújnunk
Ne lássák sebeink
Tüzekbe nyúltunk
Égnek kezeink

Szájunk cserepes
Szemünk lázban ég
Arcunk repedez
Széthulló cserép

Térdünk rogyadoz
Szívünk kalimpál
Újra rohamoz
A másnapos halál

A virágok fénylenek
A pokol tüzében
A szelek is részegek
A vizek is vérzenek
Azt mondják meghalok
Suhognak átkaik az égen

Azt mondják meghalok
Mire a nap leszáll
Holnap már nem leszek
Az út végén senki se vár
Azt mondják a  hangok

Azt mondják mind elveszünk
Hogy a világ fejre állt
Az ég harcol ellenünk
Holnap sehol sem leszünk
Minden hang most kiált
hívja ránk a halált
a háborúban elveszünk

Pengék csengenek
Csatakiált a föld
Hegyeink rengenek
Váraink omlanak
Emlékünkbe zöld..
Szétesnek kőfalak

 

Tegnap fátyol lengett a szélben
A nap hevében izzott fehéren
Sikított, ezer csengő hangján csengett
Viszhangot keltve és kioltva zengett
lógott erőtlenül a szárítókötélen
És sikított , amiért lengenie kellett

Várta  a percet mikor vér festi pirosra
ledobják és tapossák odalenn a porba
Vártam a percet mikor szakad a kötél
Sárbazuhan minden, minden ami fehér
Szél elviszi, folyó visszahozza
Szétoszlik színén körbe a vér

Suhognak félve a hosszú füzek
Suttognak  a szélbe, mint árva szüzek
Ágaikkal nyúlnak fivérükért
Szerelemre gyúlnak egy férfiért
Szemeikben nyílnak már az ősi tüzek
Odadobtak mindent fillérekért

Dübörög odafenn az égi kupola
Repedez, szakadoz vénülő kék fala
Hörög a fű lábaink alatt
Halálhörgése talpunkra tapadt
Üvölt a föld, mint fiait vesztő anya
Érdeklődés híján a holnap elmarad.
 

 

Távol az égen
A nappali fényen
Hatalmat vesz
Átgázol éppen
Az est, és napunk semmi lesz

Lelkemen láncaim vágyaim csupán
Bármerre járok, a hamis világok
arcain át is hurcolom magam után
Hiába látok át ezer világot talán
Bezárnak az álmok, lekötnek, mint lelkemen láncok

Sötét éj vár
Otthonom már
Takarnak árnyak
Fények átjárnak
Én lehetek árny, lehetek fény is akár.
 

Egy kéz körvonalai
Egy ujj lenyomata
Egy senki dalai
Egy életúnt életút vonala

Ennyi vagyok, semmi más
Rögeszmém egy látomás
Álmom kósza délibáb
Üldözöm sivatagomon át tovább

Összekuszálódott életvonalak
Tekeregnek vakon a nap alatt
Kígyókként sziszegünk, fájdalmunk harap
Marásunktól mérgesebb, gyilkosunktól gyilkosabb

Rosszabb a rossznál
A gonosztól gonoszabb
Csengőbb üres szavaknál
Hiánya a jónak

Elfogyott, elfogyott minden virágszirom
Nem szeret, nem szeret, mostmár jól tudom
Senki sem, senki sem, soha semmiképp
Élni sincs, élni sincs végképp semmiért

Ha a nap újra vérbe fakad
Hanyatlik a hegyek alatt
Ha a teliholdat újra látnám
A szívem megszakad
Akkor is csak várnám, mindig várnám
Az én csillagomat

Dióhéjba zártalak
Aztán megdaráltalak

 

Ami csíp az kétszer csíp
Ami öl az mindig öl
Ami mar örökké mar
Ismét bezárul a kör

Ami volt nem múlik el
De elvész ami jó
Nem marad csak teher
Mind hiábavaló

Nevetek a sorson
Nevetek az éjen
Nevetek magamon
Őrülőfélbelévőféleképpen

 

Goromba gomba
Mérges a kalapod
Hullj kosaramba
Add ide haragod

Taníts engem főzni
Ha te is úgy akarod
Karomba keringőzni
Míg ajkamat harapod

Főjünk, forrjunk
Vizünkbe bugyogjunk
Átalakuljunk
Utunkon haladjunk

Előre, előre
A végső kóstoló felé
Keresztelőre
Desszertnek főétel elé

Vidám vendégsereg
Élvezze ízeink
Az örök idő pereg
Eldorbézolva díszeim

Holnap nevetve kel a nap
A hajnal kacagva hasad
Mint kisleánymosoly
A perc szökellve szalad
Ami rossz volt már megette moly
Messze múltba veszve már vissza - elmarad

Mert ma szívemből szeretlek
Kóstold hát meg szívem
Egy dalba énekellek
És meghalhatsz velem.

Dübbenő lüktető
foszlányok dallama
agyamban testemben
robbanó ballada

Izzik és szisszen
a tűzzel a szellemem
Télvízözönnel
Az ég üzen ellenem

Hullok a fénnyel
A mélybe,a múltba
A nappal, az éjjel
Elillan alólam

A semmise égen
A pírban, a vérben
Megpirkad éppen
A hajnal ölében

Én várlak, a sátram
Örökké otthonod
Dúdolom álmaim
Kellene hallanod

Libbenő, lobbanó
Lágy melódiák
Szívemben dobbanó
Angyalszép világ

 

 

Trágár virágok nyílnak szabadon
Omló lebomló kushadt falakon
Elmosódott rajzuk árnyuk sodrásában
Kiutat a kétségekből köztük se láttam

Nincs többé igaz szabadság
Az igazság nem szabad
Füleden vagy ajkadon a rabság?
Ha féled hallani saját szavad?

A császár a poharat az égre emeli
Koccint és kacsint és így ünnepeli
Hogy legyőzte végre a bús felkelőket
Legyűrte, lemorzsolta, széttépte őket

És a vérük finomabb a hűvös német sörnél
Lágyabb és selymesebb a legsimább bőrnél
Visszaadja íze a letűnt ifjúságot
És nincs illatosabb, mint a kitépett virágok

És az élet bűn, és a bűn az élet
A nappal, az éjjel csak talmi díszkíséret
A jövő és a múlt egymásbaborult
Szívem saját szára ága alá konyult
Nincsenek válaszok csak üres miértek
Törj bár az égig, le nem győzöd e pokolt..

Ellopták a tárcám kétszer
Lekapcsoltak hetvenhétszer
Kifogynak szürke napjaim
Szétmálló darabjaim
Nyomomban ősi bősz lidércek

Feljajdul az óra
ha körbeér mutatója
Egy könnyel tisztelgek a múltnak
a nyirkos ködbe borultnak
Kis csendben mélázok el róla

Valami gyilkos vágy tüzel
Valami ellen vétkezel
Ha engedsz most neki
Ó, mennyire jól esik
Valamikor enyém leszel.

Mikor a levelek lehullanak
És délután leszáll a nap
És fagy rügyez faágakon
Hófedte téli tájakon
(Mondd, hol van már nyarad?)

Mikor a napfény feledésbe hullt
Kihűlve tüzünk is kihúnyt
A vidám rőzse többé nem ropog
Lépteid zaja üresen kopog
(Mondd, hol van már a múlt?)


Mikor téli álomba dől szíved
A világ köddé oszlik veled
A tudat szilánkokra tör
Egykori igazmondó ezüsttükör
(Mondd, ki ad még hitet?)

Kiaszott és elhagyott tájakon
Kiszáradt mederben hömpölygő fájdalom
Öntözi az arctalan vidéket
Nyomaink szétmossa por engedve a szélnek

Az úton csak néma viszhang kísér
Testemre fagyott a könny és a vér
Az eltévedtnek utat, ó, senki sem mutat
Ellepett az éj, egy mélyebb hangulat

De van valahol távol
Oly messze a mától
Egy csendes békebeli ország
Érintetlen az élet zajától
És megyek haza tehozzád.

Ahol örökkétart a nyár
Az erdőn a zöld ölébe zár
A kék az égen velem nevet
Menedékhelyet adnak sűrű ágak, levelek
Köztük rámesik a legvégső napsugár

Van egy ország távol
A holnaptól ,  a mától
Túl a felhőkön, az égen
Túl az édesen, a szépen
Csupa tiszta napsugárból

Van egy ország távol
Mézeskalácsból
Lágy éneke melenget, andalít
Ott pengettem én is a szívem húrjait
Egykor régen, oly messze a mától.

Ott láttam először arcodat
Hallottam először, Angyal, a hangodat
Majd hosszú, hosszú útra keltem
De rád közbe sose leltem
Többet sose láttalak

De messze a mától
Egy másik világból
Én vittelek, hordtalak
A szívembe írtad magad
Oly messze hazánktól

Mert van egy ország távol
Narancsvirágból
Kristályok vizéből
Hajnalok tüzéből
És a lelkem lángol
Egy angyal emlékétől

És megyek haza sivatagokon át
És szél mossa porba lábam nyomát
S a domb alattam süllyed el
S helyette a perc hegyeket emel

És örök szomjúság gyötör
És gyomrom mint egy ököl
Összeszorult ízétől a vágynak
Parazsától a lázas mának
És homokba maszatol el
Ecsetje oly örök távolságnak
A halál, elhagyva, egyedül.

Sötét dermedt néma fák
Támasztják az éjszakát
Őrzik jeges lehelletét
A halálszagú zúzmarát
A levéltelen tél jelét

(Temetésen láttam
a koszorúvirágban
A sok sötét kabát
húzta a halál szagát
Én értetlenül álltam.)

Odakint az éjjel
Átható hűvös széllel
Söpri le útjaink
robbanó csillagfénnyel
álmokba andalít

Ragyogó csillagok
Rokonotok vagyok
Én érzem lelketek
Talán meg is halok
Mire meglátjátok fényemet

Túl messze vagyok
Perceim évszázadok
A méterek fényévek
A magányban elszáradok
A szárazságban szétégek

Felhők mögött most a hold
Kialudt végleg az égbolt
Besötétedett teljesen
Az izzó a foglalatban pihen
Álmom talán igaz se volt
Rossz érzés csupán szívemen

Remélem a rémálom
Reggelre szétoszlik
Ha ablakom kitárom
Minden bús árnyékom
A fényben szertefoszlik.

Keserűen édes
Emléktöredékes
csendes este van
Nyúlok, mint a rétes
Az idő terebélyes, mégis elrohan

Félek, mert holnap új nap
félek, hogy újra bezúznak
Hogy valaki más legyek
Az új esélyek is elúsznak
Jönnek már a döglegyek

Hogy álmaim beköpjék
Vágyaim lepökjék
Lelkem kirágják férgek
Fullánkjukat belémdöffék
Mindenkitől félek

Pedig nem kérek sokat
Tiltsák ki a farkasokat
a bárányok közül
Bontsuk le a rácsokat
Kihűlt szívünk körűl

Gyertyalángnyi fényem
Utolsó reményem
A szélben imbolyog
Ingoványba léptem
És ki nem húztatok

A tökéletes rímet keresem
Injekciót kapott a táj
Nem szeretem ha fenn vagyok a szereken
Ha szúrnak se fáj

Eső csepereg az ereszen
A csatornákban lefelé
A végső gyógyulást keresem
Nem találok utat befelé

Ha meglátogat egy barát
Behozza hozzám a világ zaját
Utána tényleg egyedül leszek
Mint néma filmeken a szöveg

Csak szájak mozognak fekete fehéren
És pöttyök táncolnak a vásznon át
Várom már az éjszakát.

Feliratozom sorsomat
Mert nehéz megértenem
Eltakarom arcomat
Ez nem érte meg nekem

Menni kell. Ütni kell. Utamban állsz.
Vörös szemek farkasszemet néznek
Kiáltások. Üvöltések. Tánc.
Őseink vére forr mint a méreg

Felnézek, megrázom magam
A hold vörösen izzik
Sikítanak a lombok magányosan
A vadak fogaikat edzik
Vadászni indulunk. Este van.

Fáradnak a tüzek
Elillanó dallamok bosszantanak
Magas frekvenciákon üzenek
Eltörök és újra megragasztanak

Nem ismerek művészeket, csak a művészetet
A félsiker kudarc meglátásaim szerint
Leírtam a nyomor érzéseit
Elfogyottakat, elveszetteket.

Legyen egy perced az én időmből
Láss te is amerre nézek
Egy gonosz az ajtómon dörömböl
Minden nap egy hulló kéreg

éhes vagyok régóta már
A sárban kúszok, éhezek
A kívánság egy griffmadár
Üldöz mint a vérebek

Kerítéseket húztak közénk
Faragások, díszmotívumok
Vérszívók gyűlnek körém
Árnyékot vetnek a dór oszlopok

A főhajó árnyékukban úszik
Vörös gyertyák világítanak
A freskón fenn egy arc nyúlik
Arra várnak, hogy feláldozzanak

tetraéderek. meanderek. Elveszítettelek.
Fáklyák füstje és füstölők szaga.
Bódító tömjén vastag illata
Erős kezek az oltárhoz kötöztek
Minden mozdulatok sorozata

Éhes vagyok. Érzem, hogy a perc közel
Szomjas vagyok. Sok szempár felragyog.
Megcsilllan egy pengeél
Belémhasít a felismerés
Csillag vagyok. Gyertyafény.

Amikor először láttam a kék eget
Azt hittem, hogy tévedek,
Ilyen szép csak édesanyám lehet

Mikor először láttam a halált
Azt hittem csak játék
Hogy ismerhetné egy kisgyerek a határt?
Hogy valaminek vége is lehet

Mikor először követtem el bűnt direkt
Kötelességtudat vezetett
Nem esett jól, dehát
Olyan akartam lenni, mint a többiek

Szívesen lennék más most
Ártatlan kisgyerek
Nehéz, otromba, vásott
Minden ami körbevesz

Mikor először akartam meghalni
Nem tudtam, hogy tévedek
Hogy megszeretem még az életet
Mikor utoljára látom majd a kék eget
Tudom mit miért teszek?

Valóság és képzelet
Egybenőve ezer éve
Míg a múltba révedek
Csobog az eljövendő nemzedékek vére

Mikor először láttam,
Nem tudtam, hogy engem is látnak
Az univerzum, a végtelen anyag
Csillag sok szeme van a világnak
Hogy szeressenek, és eláruljanak.