Sötét dermedt néma fák
Támasztják az éjszakát
Őrzik jeges lehelletét
A halálszagú zúzmarát
A levéltelen tél jelét
(Temetésen láttam
a koszorúvirágban
A sok sötét kabát
húzta a halál szagát
Én értetlenül álltam.)
Odakint az éjjel
Átható hűvös széllel
Söpri le útjaink
robbanó csillagfénnyel
álmokba andalít
Ragyogó csillagok
Rokonotok vagyok
Én érzem lelketek
Talán meg is halok
Mire meglátjátok fényemet
Túl messze vagyok
Perceim évszázadok
A méterek fényévek
A magányban elszáradok
A szárazságban szétégek
Felhők mögött most a hold
Kialudt végleg az égbolt
Besötétedett teljesen
Az izzó a foglalatban pihen
Álmom talán igaz se volt
Rossz érzés csupán szívemen
Remélem a rémálom
Reggelre szétoszlik
Ha ablakom kitárom
Minden bús árnyékom
A fényben szertefoszlik.
Égi rokonaim
2008.06.03. 00:19 versiro
Szólj hozzá!
Címkék: vers rokonok csillagok
A bejegyzés trackback címe:
https://versblog.blog.hu/api/trackback/id/tr68500509
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
