Tegnap fátyol lengett a szélben
A nap hevében izzott fehéren
Sikított, ezer csengő hangján csengett
Viszhangot keltve és kioltva zengett
lógott erőtlenül a szárítókötélen
És sikított , amiért lengenie kellett
Várta a percet mikor vér festi pirosra
ledobják és tapossák odalenn a porba
Vártam a percet mikor szakad a kötél
Sárbazuhan minden, minden ami fehér
Szél elviszi, folyó visszahozza
Szétoszlik színén körbe a vér
Suhognak félve a hosszú füzek
Suttognak a szélbe, mint árva szüzek
Ágaikkal nyúlnak fivérükért
Szerelemre gyúlnak egy férfiért
Szemeikben nyílnak már az ősi tüzek
Odadobtak mindent fillérekért
Dübörög odafenn az égi kupola
Repedez, szakadoz vénülő kék fala
Hörög a fű lábaink alatt
Halálhörgése talpunkra tapadt
Üvölt a föld, mint fiait vesztő anya
Érdeklődés híján a holnap elmarad.
