Kiaszott és elhagyott tájakon
Kiszáradt mederben hömpölygő fájdalom
Öntözi az arctalan vidéket
Nyomaink szétmossa por engedve a szélnek

Az úton csak néma viszhang kísér
Testemre fagyott a könny és a vér
Az eltévedtnek utat, ó, senki sem mutat
Ellepett az éj, egy mélyebb hangulat

De van valahol távol
Oly messze a mától
Egy csendes békebeli ország
Érintetlen az élet zajától
És megyek haza tehozzád.

Ahol örökkétart a nyár
Az erdőn a zöld ölébe zár
A kék az égen velem nevet
Menedékhelyet adnak sűrű ágak, levelek
Köztük rámesik a legvégső napsugár

Van egy ország távol
A holnaptól ,  a mától
Túl a felhőkön, az égen
Túl az édesen, a szépen
Csupa tiszta napsugárból

Van egy ország távol
Mézeskalácsból
Lágy éneke melenget, andalít
Ott pengettem én is a szívem húrjait
Egykor régen, oly messze a mától.

Ott láttam először arcodat
Hallottam először, Angyal, a hangodat
Majd hosszú, hosszú útra keltem
De rád közbe sose leltem
Többet sose láttalak

De messze a mától
Egy másik világból
Én vittelek, hordtalak
A szívembe írtad magad
Oly messze hazánktól

Mert van egy ország távol
Narancsvirágból
Kristályok vizéből
Hajnalok tüzéből
És a lelkem lángol
Egy angyal emlékétől

És megyek haza sivatagokon át
És szél mossa porba lábam nyomát
S a domb alattam süllyed el
S helyette a perc hegyeket emel

És örök szomjúság gyötör
És gyomrom mint egy ököl
Összeszorult ízétől a vágynak
Parazsától a lázas mának
És homokba maszatol el
Ecsetje oly örök távolságnak
A halál, elhagyva, egyedül.