Ketten őröltünk egy malomban
Körülölelt a gabona sok halomban
Azt gondoltad megőrültem, mint egy tolvaj, köd előttem
Köd utánam, integettem, elrepültem egy szép napon
Egyedül hagytalak, hogy sírj a sarokban
A port, a múltat itt hagyom
Elhordozhatatlan malomköveket vett le Valaki a szívemről
Minden félelmemet elfélte már helyettem
Élő vizeket fakasztott a kövekből
Csontjaimban gyógyulás, halálomban életnek forrása lett bennem
Hogyan másképp lehetett volna az evőből étek?
Vagy hogyan jöhetett volna az erősből édes?
Csodákat mesélnek velem az oroszlánok és méhek
Csoda ez én előttem, mint álmokból az ébredés.
Ketten futottunk egy nagy mezőn
De nem együtt csak egymás mellett létezőn
Ketten éltünk egy országban külön címer pecsétje alatt
És az óra, mint egy álnok kígyó elszaladt
Így zúg el közöttünk egy évszázad, gyorsvonat, veszett paripaként vágtat
Ha nem ugrasz most, egyedül maradsz
Hol van most a te várad?
Menedéked merre van?
Ifjúságod és szépséged múlt idő, elrohan
Mezei virág, ha ráfúj a szél, elszárad, vége van.
És az égbe fel csak egyetlen egy út vezet
Egy a lépcső ég és föld között
Amikor nem vártad, éjjel megérkezett
Meglátod majd, mikor jele felragyog a felhők fölött.
