Unalmas esték dúsítják atomjaimat
Csíkot húz felettem a zuhanó nap
Elfeledem régóta dédelgetett szép reményeim
Mint egy kígyó ahogy önmagába harap
Visszahullanak a porba üszkösödő éveim
Szavaim hiányaival
Eldeformált személyiségem
Feltörő részleteiben egészen
Indulatom szárnyal
Kirajzolódik tükörképem
Izzó parázs a szélben
Pedig sosem akartam rosszat
De a hűtővíz elforrt a mélyben
Bizonytalan instabil oldat
Hogy végső állapotba érjen
Táncolok imbolygó kötélen
Ketyegő bombákon ülök
A függöny éppen lángra kap
Mérget kanalazok és elmerülök
Pattanásig feszült, megráz a harag
Ezért is kell, hogy legyőzz
Üsd ki a kardot remegő kezemből
Mielőtt a tájat miszlikbe vágom
Engedd ki a gőzt
Fáradó emlékezetemből
Találj szíven, győzelmedet várom.
Üss el, mint egy vonat
Szórd szét atomjaimat
Vess el, plántálj a porba
Emészd meg csupasz csontjaimat
Mint egy kannibál horda
Fényesített múltam láncait
Korom vásznú halotti álarcaim
Tálcán nyújtom át neked
Szívem gránátvörös, bíborkarmazsin
Lehetetlen, fölösleges és éjfekete.
