Milyen érdekesek a messzi naplementék
Gyönyörű tengerparti bíbor esték
A horizont egy szivárványban egyesül
- A holdat bősz nagy férgek ették
Rágták lelkét legbelül
A hajnal első sugarával érkezem
Az ég bíborába mártom kezem
Elfelejtettél de ki nem irthattál soha
Legyőzhettél, de nem vehetted el hitem
Több vagyok mint napok egyhangú sora
Fövenybe markoltam, csak porladó moha
Zöld volt de kezemben szétfolyt pora
Ezer sas sikított velem
Zászlókat égethetsz - meg nem ölhetsz soha
Sohatöbbé, örökre sohasem
Hazafelé ezer út kavarog
Mint kígyók az avaron
Port fúj szemembe a szél
Karmaimmal az arcom kaparom
Belémtépő pengeéles acél
Hajók úsznak a sivatagon át
Karavánokat vonszoló vitorlák
Dühöm hajt és eltaszít
Legutolsó délibáb
Szavam csal és elvakít
Csak én nem tudom hol vagyok
Fülemben a vér dobog
Kettéváló vörös tenger
Mint minden régi, ős dolog
Úgy sújt le rám az új regggel
Este úthengerekkel randizok
Úri módon porcelán teát iszok
Hajlonganak az indiai teafák
A Hold ma este is oly finom
Nézi a sok elefánt
Eldübörögnek ablakom előtt
Trombitálnak, vért fújnak és agyvelőt
Őrültek, de okkal mérgesek
Ellopta a dzsungelláz a friss esőt
És most szomjasak és éhesek
Velem üvöltenek a hegyek lakói
Remegnek függőhidak platói
A nap beteg elipszisekben pörög
Epicentrumokban omlanak alattvalói
És én édesen elszédülök
Mikor lesz újra nyár?
A kék hó üresen fáj
A teafák csupaszon lengenek
A Dunán sok víz lefolyt már
Meg jégtáblák és vesztesek
Ellentétes ritmusban mozgok
Minden sorból mindig kibomlok
Más lenni én egyszer sem tudok
Mint a Dunán öngyilkos jégfodrok
Minden árral szembefordulok
Sose láttam tengerparti naplementét
Vágyaim csak férgek ették
Minden szavam elmeorvosoktól mentesül
Beszámíthatatlan viharokban teremtettek
Villámok cikáznak legfelül
