Felhők robbannak az égre
Mint vízbe pattogatott kukoricaszemek
Fehér pamacsok a kékbe
Majd az alkony ezüst vére
Lehunyja álmos szemed
Ezer ujjként nyitja szét
Lombos fáit a föld
Hogy napsugarakat igyon
Virágokat szüljön a zöld
De ökölbe szorítja kezét a tél
És a táj meztelenre vetkezik
Mint porcukor a baklavára
Úgy hullatja dús pelyheit
A múlt már nem létezik
Megfakult sárga barna levél
Könyvlapok közt törékenyre száradón
Szilánkokra törik minden remény
Ha markomba szorítom
Minden fűszál egy univerzum végtelensége
Leggyengébb erő a gravitáció
Mégis folyton zuhanunk a mélybe
Minden csillag vonz az ölébe
Minden fűszál evolúció
Vízbe potyogtatott kavicsok
Szavaid, szádról hullanak
Elmémben hullámzanak
Hűs vizű halastó tudatom
Ráfeszül zafírként azúregű nyugalom
Az égen kecses ecsetvonások
És korbácsok sújtják Genezáret tavát
Szél csapkodja odafenn a menny ajtaját
Ha hiszek, vizeken járok.
Vizeken járok és felhők felett.
Genezáret
2008.04.10. 18:43 versiro
1 komment
Címkék: vers kék genezáret tava
A bejegyzés trackback címe:
https://versblog.blog.hu/api/trackback/id/tr86420146
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
forgoszelkate 2011.01.06. 20:19:32
Ez gyönyörű, áhítatos, művészi...
csukottszemű séta a vízen
a menny ajtaját
rendületlen..
hangtalan..
zörgetem
tudom, megnyílik nekem
csukottszemű séta a vízen
a menny ajtaját
rendületlen..
hangtalan..
zörgetem
tudom, megnyílik nekem