Most már tudod, Ő nem tépi a szárnyaid, hamis istenképünk az ami megbénít. (agyamra mentek a versek, már csak rímekben beszélek!) :S Vilmaaaaa!!!!!!!

Asszem, én most élek át hasonló dolgokat Vele kapcsolatban. Olyan most velem, mint egy szülő, aki engedi hibázni a gyermekét, mert látja, hogy nem tud vele mit kezdeni. Most megyek a saját fejem után és a szívem vágyait követem, akárhová is visz. közben azonban tudom, hogy a biztonságos Atyai ölelése vár rám, sőt, most is enyém, ha akarom. Furcsa kettősség ez egyetlen lelken belül. Hm, hát ezt helyettem is megfogalmaztad. De akkor én minek írjak?! :)

Hát én ezt nem is Vele kapcsolatban írtam, szerencsére:)

De egy vers olyan, mint egy tükör, mindenkinek mást mutat...

BA, veszélyes dolog ez:) Egyszer egy 700 klub történetben láttam egy ilyen esetet, egy elég mélyre züllött atyánkfia , amikor drogozott, prostituált lett, és már mindent szétszedett az életében, akkor Ő azt kérdezte tőle a mélyponton: -Na, végeztél már?

És aztán helyreállította, és happy end lett a végén, de a hibáknak megvan a következményük.

Az én saját élettervem is elég nagy kudarcokhoz vezetett már:)