Fények villognak a sírok felett
Visszatérő kuncsaftok, kísértetek
Táncolnak az elhagyatott temető
Borostyánnal belepett, néhol megrepedő
Márványozott omladozó sírhalmai felett
Csipogva számolják vissza az éjfelet
Várják az egyszer már elvesztett életet
És mécsesek gyúlnak a szélben
Ujjonganak a fénymaszat emberek
Érzik, hogy mocorog valami a mélyben
A holdfény lassan elcsitul
Már a tenger sem háborog
A szemem most kifordul
Egy más világról álmodok
Fények vezetnek az alagúton át
Furcsa de édes zuhanás
Vérszomjas vámpírok és vonító vérfarkasok
Várnak a Hold túloldalán
A narancs ég alatt
Vérszagú rózsák hajtanak
És kéklenek a tüskés fűben
Simogatnak és megfojtanak
Indáik ölelésével
Hullámzik a föld és nevet
Napként ontja a meleget
Az anyák friss hullákat szülnek
Labdáznak a csontváz gyerekek
És a felhők felhevülnek
És izzad a néma ég
Könnybelábad a messzeség
A napot szétmarcangolják vérebek
A folyó minden cseppje ég
Tűzfolyók öntöznek és nem létezek
Egy borongós önsajnáló
Depressziós halvajáró
Lélektelen érzés vagyok
Zúgok, mint a húsdaráló
Tapsolnak az angyalok
(Sírokból kitörő rothadt kezekről álmodok
Az agyam a szájam szélén kicsordul
Délen egy milliárd ember háborog
A szememben egy világ torzul
És megtorzulva körbefordul
És ha látod hogy nem álmodok
Csak vakon nézlek s álmodón
A szememet lezárhatod.)
