Metropoliszunk csak előképe a jövendő dolgoknak
Csak sírokon nyílik már a béke
A sártengerben gépszívek dobognak

Fáradt zoknik összegyűrve
Repülnek az ágy fölött
Kiszippantódnak majd az űrbe
Ha szemeimmel álomégbe görbülök

Kalitkába zárt törülközők
Száradnak a sarokban még nedvesen
Az óra gyorsulva pörög
Őrült tüzek lebegnek a lámpafénybe selymesen

A zsírfoltokkal lapján borított asztal
Cinikusan rázza felém fejét
Az omló függöny elmarasztal
Tárgyak esnek szerteszét

Minden új alakra, Új formába tör
Fejemben ideák tolonganak
Szilánkos ezüsttükör

Vigyázban áll összecsukva
A fal mellett az ósdi szék
Parancsra várva egy szavamra
Emelné homlokához kezét

Üres palackok röhögnek a polcon
Hordozták régen ásványok vizét
Kupacban nyomorognak
A málló tapéta már égszínkék

Széttördelem a világot
Darabos szilánkokból
Új sárkányos alakba rakom

Sirályok csipognak a lámpadróton
A káosz lassan logikámba tör
Afrikába költözik magányom
Egykori szilánkos ezüsttükör

A színek forradalma jön
Láncuk tépő titánok
Csörgését hallgatom

Feküdj mellém a csónak szalmazsákon
Vesd le, dobd a földre minden gondodat
Mert ébren is igazabb az álom
Törvényt alkot kósza gondolat.