Felhők kavarognak lelkemen
Gyűlölöm az éjszakát
Sötétfekete leplekben
Öltözni egy éven át.
Tudnál kölcsönadni fénysugárt?
Kint az utcán kémek labdáznak
És bérgyilkosok öntözik a fát
A villamosok tengerében áznak át,
Míg maguk is apró szerelvényekké válnak
Nyikorogva futkosnak semmiségekért
Nincs idejük egy szelet almára
Egy csésze Nicaraguai kávéra
Viharfelhők sírnak lelkükért
Műanyaggá lett érzelmek kopognak
tűsarkon forgó palotáik ablakaiból
Könnyek amik kövekként suhognak
Megszokott és néma fájdalom...
Így táncol velem egy város
Ősi zenék ritmusa rángat
És körben milliónyi táncos
Itatja vérével a lángokat
Szelet alma
2008.01.20. 18:17 versiro
Szólj hozzá!
Címkék: alma blog vers irodalom saját szelet
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://versblog.blog.hu/api/trackback/id/tr87304729
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
