A következő versed címe meg legyen Oldozottan, és akkor lesz egy trilógia:
Üldözötten-Öldözötten-Oldozottan :D

Jó ötlet.
Én is gondoltam rá, csak nekem az áldozottan, és az éledezetten jutott eszembe:)

Lelkemre mély csend borul
Félig húzott roló fedi játékboltok kirakatait
cicavízió álmosan sípol
hallom a csomóra csapódó penge hangjait

Médiamentes csend honol
elmelelkemet édesméreg zűrkavarja
mindennap kíván s nem csitul
ételem naponta szellemi papirsaláta

S most elvonult, kitisztult újra
kisöpörve kong üres ház
hallom hogy rág a pók hálómba
s tudom nem mézes máz:

gyere pihenj karomban
s ő többé meg nem aláz
higgy erősen szavamban
sziklára épülj, mint a ház

Nincs házam, s mustármagnyi hitem
szedett-vetett bölcsességem
Saját főztöm hitvány eledelem
szénaszalmapozdorját gyűjtögettem

Pokol tüzére gyújtósnak
Ennyi,.. és a szívem
mi érted még doboghat
Kezed nyújtod.. s még elérem.

a vers amit írtam, nem neked szól, csak a te versed olvasása közben ihletődött. Kommentnek indult aztán teljesen elszabadultak a gondolataim és egy egész vers lett belőle:) (Jézus nyújtja a kezét)

OK:)

Kedves Versíró!

Sajnálom, hogy nem adtál meg E-mail címet. Sajnos regisztrálnom kellett ahhoz, hogy írni tudjak Neked, aminek bevallom, nem nagyon örülök. Lehet sokan ezért nem reagálnak a verseidre.

Nem tudom ki fog-e férni... de megpróbálom bezsúfolni ide a gondolataimat.

Tegnap valahogyan a blogodra tévedtem. Belebotlottam az egyik versedbe, aztán elkezdtem olvasni őket. Egyiket a másik után. Éjjel volt, nem volt más dolgom. Mára már bekebeleztem az összeset. És hogy miért olvastam végig őket? Sajnos, vagy nem sajnos- ismerős hangulatokra leltem.
Találtam a sorok között igazán jókat, szépeket, és ötleteseket. Némelyik szórakoztatott, volt, ami meglepett és volt, amelyik igazán kedves volt a lelkemnek. Körvonalazódott egy igen jó és értékes ember a sorok mögött. Élvezetem olvasni a hozzászólásokat is. Forgoszelkate igen kedves lélek, öröm volt megismerni bátorító szavait, és lelkesedését. Viszont, igazat kell adjak ampierre-ne is. Először azt gondoltam, hogy –miért kell ilyeneket írni, miért kell bántania Téged. Aztán ahogy egyre több művedet ismertem meg, azt kell mondjam, hogy az ikes igéket valóban rosszul használod sokszor nagyon bántóan. Volt, hogy emiatt adtam fel majdnem az olvasást. Te a költői szabadságra hivatkozol, de sajnos 99%-ban ehhez nincs semmi köze. Nem hangzik jobban, sőt kifejezetten jobb lenne, ha helyesen használnád. És igen, tudom, hogy a köznyelvben egyre elfogadottabb, de te verseket írsz. A szavak az építőköveid, tiszteld meg őket. És nem, én sem vagyok tökéletes, én is vétek ezer és ezer hibát… de ezt muszáj volt leírnom, ne haragudj.

És akkor visszakanyarodnék a verseidhez. Amelyek igazán tetszettek teljes egészében: Felhők, Műanyagdoboz, Félúton a fény felé, Esők, Ki vagy?, Tükörkép, Búcsú, Munka, Bolt, Végszó, Víz alatt, Zúzmara, 29, A tükör igazsága, 7A.

Voltak azonban, ahol csak sorok, versszakok, képek tetszettek. Kigyűjtöttem őket, remélem nem baj.
Nézd el nekem kérlek, hogy nem teszem ki az idézőjeleket.

Országunk határán, ahol a szív szakad
A tenger is előtted szétszalad

Amikor születtél valaki meghalt
Ő volt az első aki láthatott talán

Az idő végül megeszi a világot
Mint egy óriás száj mit Isten kitátott

Páfrányok nyílnak az üvegerdőben
Kristályok ropognak talpam alatt
A barlangokban források törnek fel
A nap bumerángívén halad.

Szivárványok szirmai közt holdsugár.

Lehullott egy csillag mikor azt kívánták, hogy legyek

Szívem mélyén vulkánok köhögnek és rengenek.

Szólt egy hang, hogy legyek. Lettem.

Csillag sok szeme van a világnak
Hogy szeressenek, és eláruljanak.

Ezer ujjként nyitja szét
Lombos fáit a föld

De ökölbe szorítja kezét a tél
És a táj meztelenre vetkezik
Mint porcukor a baklavára
Úgy hullatja dús pelyheit

Szél csapkodja odafenn a menny ajtaját
Ha hiszek, vizeken járok.
Vizeken járok és felhők felett.

Elmosódnak a lelkiismertető jegyek

De csak gyomok vagyunk
Minket a szél vetett
Szétszórtan, céltalan hordjuk
Keresztünk, az életet

Legközelebb pillangó leszek
Aki azt hiszi, hogy álmodik
Ha felébred, lehet
Hogy újra féreggé változik

Mert zord napokra ébredünk
Addig is jó éjszakát
Szép álmokat nekünk
és légcsavaros szívópálcikát.

Rózsaszín rózsák
Hajlanak a szélben
Betonpóznák
Betontövében

Mit rejt a nap háta mögött

Add nekem a tejutat
Hogy mindig fehér legyek
Spiráljaim forogjanak
S én középen legyek

Reggelente reng a föld
Esténként eső esik
A hőség földre dönt
Estétől reggelig

A haldokló sóhaja a plafonra ül

Dübörög odafenn az égi kupola
Repedez, szakadoz vénülő kék fala
Hörög a fű lábaink alatt
Halálhörgése talpunkra tapadt.

Trágár virágok nyílnak szabadon
Omló lebomló kushadt falakon

Feljajdul az óra
ha körbeér mutatója

A levéltelen tél jelét

Keserűen édes
Emléktöredékes
csendes este van

A győzelemnél sose add alább
Akkor se ha veszíteni kell

A kis nyusziknak álmukban is piros szeme van?
Ha a tigriseknek lenne piros szemük
Az sokkal félelmetesebb volna
Fenevadként, ahogy rágnák hideg ketrecük

Zajonganak fenn
a hullócsillagok

Emlékül elteszem
Fényes csíkotok

Ha valaki keresne
Elmentem játszani

Ezerszer égtem meg itt
És egyszer sem adtak vizet
Ezerszer haltam megint
Egyszer sem kaptam hitet

Gyufaárus lányok utolsó gyufaszála
Ariadné megszakadt mentőfonála
Kapaszkodj belém, utolsó szalmaszálba
Ne nézz lefelé. Már nincs sok hátra.

Magamnak én vagyok a cél

Miért kell az égbolt, folyton, hogy égjen?!
És szomjazzam egyre csak őrült tüzét
Bontsd le, hogy hulljon és essen szét értem
Döntsd le, darabokra tördeld kék színét

Szomorú felhők vonulnak
Az égbolt szürke ménese
Beborult őszi napoknak
esőknek bús hírnöke

Ágyam volt a jégmező
Minden létező
Kietlen táj a fekhelyem
Álmomban is velem
Bocsássatok meg nekem
Látva felhők bús menetét
Mint vonul láncrafűzve tavak, tengerek hada
Örök egyedüllétre ítélve
Ó, nekem csak ez szép
Megyek már haza

Utolsókat fáj a nyár még
Aztán őszülnie kell

Szeder színűvé csókolódik

És magunkkal visszük
Őseink összes nyarát
Sírt, bölcsőt és hazát.

Sötét teste megannyi sebét ránk kitárva
Vérzik fenn a néma éj.
Ha elfáradnak szemeim,
Én a szívemmel látok

Nem szántottak, nem vetettek beléd magvakat
Nem öntöztek, nem gondoztak, nem kellettél
Hát nem teremtél, nem hoztál virágot
Csak vártál mikor senki se látott
És a tavasz elmaradt

A nyár őszbe sárgabarnul

Dobd el ami édes
Dobd el ami csábít
Mindent ami kétes
Mindent ami kábít

Álmaimban mosolyod felém ragyog
Olyankor én is sokkal szebb vagyok

Van egy tükör ruhásszekrényem mélyén
Néha van, hogy nem emlékszem, merre van
Összezavarodom, összekavarom a dolgokat
Ha előveszem, arcod szépségénél
Benned tisztábban látom önmagam

Nyugalmam megmászhatatlan szikla
Kezem némán ölembe hull
Hiányzik odabenn egy szikra
Amitől a tudat módosul

A kiszúrt nap vércseppjei festik meg a kék vizet

És ha soha nem jön el a reggel?
Az utazás lesz a puszta cél?
Ne játssz magadnál rosszabb gyerekkel
Ne játssz a tűzzel, kósza szél.

A tenger porfelhővé fonnyad, a nap leszakadtan lóg lefelé
Olvadó jégcsapok leselkednek lelkeink fölött
Vágyaimból szőtt takarókba öltözök
Szememben szikráznak a múló gleccserek
Mint egy néma gondolat, én is eltelek
Kinn csípős északi szél harap
Rázza a bokrokat az ősi harag

Írjál még! Olvasni foglak továbbra is,

Ágnes
www.agnesmenich.freewb.hu

Kedves Ágnes!
Örülök, hogy benéztél hozzám!
És energiát fektettél mind a kommentekbe, mind a verseim elolvasásába..

Régebben úgy emlékszem nem kellett regisztrálni ahhoz, hogy nekem üzenetet lehessen küldeni, sajnos ez változott, majd megnézem a beállításoknál mit tehetek. Köszönöm, hogy így is vetted a fáradságot. Viszont, most, hogy regisztráltál, már tudsz üzenetet is küldeni, amire tudok válaszolni is - emailben. Azt nem hiszem, hogy ez sokaknak akadály lenne, mert napi 4-5 embertől több eleve nem téved ide.

Az ikes igékkel kapcsolatban elnézésed kérem, de igazából ez nem a költői szabadságról szól, nem is a köznyelvről, hanem a beszélt nyelvről, ez esetben az általam beszélt nyelvről. Én már így tanultam a nyelvet, ikes ige nélkül, amivel csak a tankönyvekben, meg nyelvtanórán szembesültem. Ha valaki élőszóban így beszél, az nekem olyan, mintha egy múzeumba toppannék be..
Az meg, hogy tőlem ezt elvárják, nekem ugyanolyan, mintha a lőn és vala kifejezéseket kéne használnom. Az egy dolog, hogy megértem, de nem használom.
Aki persze így tanulta, annak ez zavaró lehet, de ez engem annyira azért nem zavar:)
Minden ember külön nyelvet beszél egyébként, csak eléggé hasonlóan ahhoz, hogy még megértsük egymást.

Hogy a verseim tetszettek, annak nagyon örülök. Remélem a hiányosságok nem riasztanak el,és elolvasod, ha írok még. És nem teszed ki az idézőjeleket??
Nahát, milyen slendrián módon bánsz a nyelvi eszközökkel, ejnye :D

A 7A - t meg különösen nem értem, ez egy félbehagyott versem, amit sose folytattam, de valamiért mégis kitettem ide. Azért mégis olyan kis semmilyen. Erre ez tetszik mindenkinek....

Kedves Versíró!

Energiát szívesen fektetek olyasvalamibe, amibe úgy gondolom, hogy érdemes. Bár a beírásom utólag elolvasva- kicsit zordnak tűnik- elnézést érte. Valószínűleg a kései órák miatt. Vagy ki tudja? ;o)
Az igékkel kapcsolatosan – nagyon nem értek Veled egyet, de nem vitatkozom. Te, Te vagy. Észrevétel volt csupán…
És persze, hogy olvaslak majd, ha írsz.
Miért olyan különös, hogy többeknek tetszik a 7A? Frappáns és kerek egész, annak ellenére is, hogy írod, félbehagytad. De nem is kell mindig mindent befejezni. És sosem tudhatod, hogy a másiknak mit jelent, milyen élmény lappang mögötte. Nekem például az, hogy 29 évig éltem Kelenföldön, az Etele úton, és nap mint nap utaztam a 7A-val. Nagyon hiányzik… no nem a 7A.
Szóval egy egész élet rejtezett pluszban még a soraid mögött.
De persze nem ettől volt jó. Önmagában az. Amit még mögé láttam, éreztem az csak plusz volt. Az én pluszom. Sosem tudhatod, hogy kinek mit tetszik és miért. Fogadd el, hogy jó, és ennyi. És örülj neki! ÉS ÖRÜLJ NEKI!!!

Szeretettel:
Ágnes

Örülök:)

Annak is hogy itt vagy!
Érezd nagyon jól magad itt nálam!