Tanácstalan pislognak odafenn a csillagok
Keresik lehullott, földrebukó társaik
Imbolygó fényük nélkül sötétebb az éjszaka
Az ösvények felett kanyarog a vér szaga
Táplálja a dzsungelláz fellobbanó lángjait
És előbújnak odujukból a holdszemű farkasok
Ilyenkor bennem lüktet némán minden pillanat
Túl mélyre ereszkedtem, túl messzire merészkedtem
Nyomomban minden nesz dobban, robbanó harag
Méreg, ami vörösre festi a határt körülöttem
Izzó éjszakákon át, meg át és átfutok
Üldöznek egy letűnt kor szörnyei
Szárnyaim szaggatom, párnáim átizzadom
Áthozom a valóságba rég megúnt rémálmaim
Néha nehéz minden mozdulat
Van, hogy elfelejtem hol vagyok
Vágyaim íze keserédes vitriol,
mely két kézzel fojtogat
Mint aki eltévedt, nem találom otthonom,
Bolyongok sebzetten, kifosztva, hontalan
Kulcsra zájt ajtókon dörömböl lázadón
A múlt, a láncravert, mely mégis megrohan
Vígasz nélkül zokognak odafenn a csillagok
Siratják halott, kiterített társaik
Imbolygó fényüket nyárson sütögetik arctalan gyilkosok
Míg visszagyűröm ládájába folyton kibuggyanó, rojtos árnyaim
