Tengerparton viszi a szél a kósza permetet
Habzik a víz, gomolyognak odafenn a fellegek
Sűrű fényben csillognak a korallzátonyok
Dübörögnek a fehér homokban a lábnyomok
Sirályok köröznek az ég közepén fáradhatatlanul
Kisgyerek nagyapjától ócska szákkal halászni tanul
Meglovagolják a hullámokat vöröslő hajú idegenek
Míg őrt állnak a távolban mosolygó delfinek.
Visító tömeg, csilingelő fergeteg
Dagályba fúló homokvárat építenek
Az örökkévalóság most olyan távoli
Míg az élet komótos ásításra nyílik
A most, a pillanat, a horizontról sistereg
De elmúlik minden a nap alatt
Elporlad, szétszakad, enyészik
Örömeink, terveink, minden hiábavaló
Elmossa lassan lankás arcodat
Tekinteted, lágyan süllyedő hajó
A kiszúrt nap vércseppjei festik meg a kék vizet
A világ sípolva roskad, leereszt
Fenn morajlik őseink minden ciklusa
Feloldja az éjszaka az odaégett zsúfolt képeket
Feltekerik, elpakolják, elindulnak álmosan
A szőke föveny kihűlőben még reszketve zizeg.
