Augusztusi tüzijáték
A Mars is földközel
Utolsókat fáj a nyár még
Aztán őszülnie kell
Szabad szemmel láttam
Ahol ember nem járhatott
Hatvanezeréves titok
Virágzik az éj tavában
Mielőtt az ősszel végleg elköszön
Egyszer ünnepünknek is múlni kell
emlékünkre fátyolként vízözön
Borul és életünkre senki sem felel
A természet egyensúlyából kilépve
Gyomokként magáról letép
Az út közepén már látszik a vége
A körforgás kiszámíthatóan elér
Mit mondhatnák hát mi megmarad
Minden szónak csendben fúlni kell
Őrizd hát mélyen nyarad
Míg a száj szavakat lehel
felvidít és nevet
Játékoson felvonódik
Mielőtt még szeder
színűvé csókolódik
És hangja rekedtes foszlányokra tör
És fájdalmas, sikítozó kör
Vagy lezárt, holt anyag
Oszladozó por marad
Mert nyár a nyár az elnyomásban
Szerelemben, szabadságban
Születésben, fagyhalálban
Mi nyarunk a nyár hazában
Mert ez a mi nyarunk
Ma itthon vagyunk
Nyár, mit sírunkba viszünk
Amiben élünk és hiszünk
És magunkkal visszük
Őseink összes nyarát
Sírt, bölcsőt és hazát.
