Trágár virágok nyílnak szabadon
Omló lebomló kushadt falakon
Elmosódott rajzuk árnyuk sodrásában
Kiutat a kétségekből köztük se láttam
Nincs többé igaz szabadság
Az igazság nem szabad
Füleden vagy ajkadon a rabság?
Ha féled hallani saját szavad?
A császár a poharat az égre emeli
Koccint és kacsint és így ünnepeli
Hogy legyőzte végre a bús felkelőket
Legyűrte, lemorzsolta, széttépte őket
És a vérük finomabb a hűvös német sörnél
Lágyabb és selymesebb a legsimább bőrnél
Visszaadja íze a letűnt ifjúságot
És nincs illatosabb, mint a kitépett virágok
És az élet bűn, és a bűn az élet
A nappal, az éjjel csak talmi díszkíséret
A jövő és a múlt egymásbaborult
Szívem saját szára ága alá konyult
Nincsenek válaszok csak üres miértek
Törj bár az égig, le nem győzöd e pokolt..
