Sötétkék felhők
Világoskék ég
felgyúló lámpák
Izzó narancssárgák
Útjelzők és vöröses fékjelek
Éa a buszban a fény
Mely vízszerűen kék
És a hídon átkelünk
Gyárkéményeket látok
És szürke füstjüket
Az ablakon át révedünk
Verdák húzzák metál ezüstjüket
Én is sebességet váltok
Borongós emlékek közé süppedek
Kint minden indusztriális
Ütött-kopott, vagy posztmodern
Olyan mint a felnőtté válás
Rázós ez az út nekem
Biztosan gödörbe léptünk
Biztosan kátyúkhoz értünk
Minden minőségtelen
Sötét hull az égből
Döglött téli tájra
Bevásárlóközpontokat építettek a várostáblára
Haldoklik a föld, mint a mályva
Pesten hagyva, nem öntözve, egymagába
Lőn sötétség
Tapintható fényhomály
Olyan ez az üresség
mint a sok éves magány
Fáradnak szemeim
A fények egybecsúsznak
A bokrok árnyékában
Látjátok -e feleim?
A messzeségben, a pusztaságban
Épp egy város ébred
Gyúlnak a szép fények
Üdvözölnek az otthon tüzével
"Legyél bár idegen
Barát vagy ádáz ellen
Utat mutatunk neked
Nálunk nem tévedsz el"
Sziasztok fények
Én is hazaérek
De minden ideiglenes
Tudom még utazok
És sokszor elkísértek
Girbe gurba utakon
Miközben felkelt a hold
Felhők között hunyorog
Fehéren, fényesen
Magasan, fenségesen
Hazaút
2008.05.08. 20:25 versiro
Szólj hozzá!
Címkék: vers út táj hold
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://versblog.blog.hu/api/trackback/id/tr18460418
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
